AbandoneDream

Hideg, nyálkás falak között ébredt. Mindenütt letűnt korok pókhálói, még mindig haldokló csontok maradványai lógtak a falak támasztékainak réseiből. Ez volt az első álma.  Végignézett fiatalos testén és a megrökönyödés általános jellemzője jelent meg az arcán. Kopott, sok helyütt szakadozott ruházata mentén gyulladt, gennyedző sebeket látott. Nem mert hozzájuk érni, nem merte megérinteni őket. Olyan hihetetlen volt az egész. Mindjárt fel fog ébredni, biztos volt benne és félelmének gyermeki megnyilvánulása képpen aszott kezével eltakarta a szemeit. Ha ő nem látja ezt a rémes valóságot, akkor annak rémei sem látják őt. Aztán megérzi azt is, ahogy a könnycseppek végigfutnak az arcán. Csöndesen tört el a mécses, nincs értelme kiabálni itt úgy sem hallja senki. Ez a feledés szagú félhomályos borzalom úgyis elnyelné a hangját. A belenyugvással egy időben jött egy érintés. Kinyitotta a szemét, és megváltozott körülötte a minden...

Új nap, új év, új élet, új blog, új személyiség. Minden új. Kivéve persze a lecidált klaviatúrát, amin ez első poszt jogán élve bepötyögöm a beköszöntőt. Itt vagyunk most. Egy hivatalosan is alternatívnak titulált helyen, ketten egyedül egy haramdikkal.

Ugyanakkor kezdtük. Elkezdtük a végét, az elejét, mindent és egy új létbe vetettük be magunkat. Tudjátok, amiről sokat hallasz és mindig is ki akartad próbálni, de sosem voltál hozzá elég bátor, vagy legalábbis nem voltál biztos benn, hogy ez neked menne.

Most annyira nem jó.... zavar a billentyűzet, hiszen rossz tollal sem lehet írni.

folyt köv.