Lassan túl esek minden eseten és én is mindenes leszek. Voltam szeretett, szerető, szerelmes, szívszerelő vagy szerves ágylepedő. Zsebkendőnek használni egy nőt, különböző váladékaink felitatására. Nem éppen szerethető, de ez van. Mindenkinek megvan rá a maga oka, nekem is megvolt. Nem tudom mi, nem is érdekel de most lettem a szereplőből rendező.. vagy épp fordítva? Főszerepet kaptam a saját filmemben. Dejó... majd meghalok a végén, az tök eredeti, csak rá kell jönnöm még hogyan. Na meg a többieket is kikéne nyírni akkor. Tényleg, milyen lehet egy film aminek a végén mindenki meghal? Biztos sokan emlegetnék majd. Tizenévesek pörögnének rajta napokig, elszívnának egy spanglit, hogy jobban beleméjüljenek, és fiatal éveiket sirató filozófuslelkek gondolnák tovább a történetet vagy próbálnák megefejteni a rendezőt. Terelve a figyelmet az életről amiben nekik egy irodalomtanári poszt jutott és ezért még mindíg gyerekek. Művelt gyerekek.
Feldobott, elkapott, feldobtam, lekaptam. Velem ne játszadozzon senki. Lekapok, kikapok, ki kopog? Te vagy az édes? Persze, csak téged... örökkön örökké. Én is, csak várj, elrakom ezt a szelet papírt
