Egy sétával indult, mint minden nap. Reggeli testedzés lett, mert korábban indult. Elnéztem először az órát. Óra hétre beértem, beültem és néztem ki a fejemből. Aztán a jegyzeteimet olvastam. Nem történik semmi. Ha jól emlékszem csöpögött az eső és rámnéztek a pultmögül, valamit majdnem levertem. Aztán ittam a teám. Érdekes,hogy hiába több az idő, amivel gazdálkodhatnék, hiába van ott a lehetőség, hogy még több szabadságot csináljak az amúgy is nevetségesen sokból, mégsem élek vele. Elnéztem az órám, és korán értem be. Forró volt a teám és égette a kezem ,de nem engedtem el. Így szokott lenni, mindig így. Kerestem kibúvót, de végül mégis elindultam, tovább mentem és beültem a első órámra. Teltek a lapok, az idő is mozdult, de lassabban mint gondoltam. Megint elnéztem az órám, talán ma reggel harmadszorra, de emiatt, tudattalanul és furán mégis éltem a szabadságommal. Hogy minek keltem fel ma, hogy miért történnek ezek a dolgok? Mindenhol ott vannak az összefüggések, és ha gondolkozom rajta megtalálom őket. Aztán azon agyalok, hogy mi értelme volt az egésznek. Miért emésztem magam rajta, miért teszek fel kérdéseket, miért nem tudok pont úgy hozzáállni a teámhoz, mintha nem lenne forró? Az lenne a legegyszerűbb, úgy közel ülni a tűzhöz, hogy nagykabátban, kesztyűben, takaróval sapkában. Hiába izzadok, hiába van melegem, nem veszem le. Legyen csak kibaszott forró, engem nem érdekel, nem vetkőzöm le, mert még a végén megéget. Visszatérő kérdések, őket boncolgatom egyfolytában, köztük a kedvencemet, a kör elméletemet.
Most le is írom, hogy szerintem azon felül, hogy mindennek oka van, minden úgy történik, hogy az eleje és a vége egy pontban van. Ahonnan elindul, oda ér vissza. Tehát, ha veszünk egy vonalat, amin ott van a pontom, és el is indulunk rajta, előbb utóbb azt vesszük észre, hogy viszsaértünk. Nem, az nem egy újabb pont,az még mindig az, maximum más a színe, vagy máshogy nézzük. Azt mondják, hogy az ember nem esik bele újra ugyanabba a hibába. Azt is mondják, hogy a legtöbb ember beleesik a saját hibájába, újra és újra, és addig amíg meg nem hal ezt teszi, mondván talán, így izgalmas. Ami megtörténik egyszer, megtörténik mégegyszer. Ezért az a legjobb, ha elkerüljük az egyszert. Azért gondolkozom ezen az elméletemen mostanában nagyon sokat, mert esélyt látok rá,hogy megboruljon. Mégegy esély az elmÉletnek.
Aztán vártam tovább, átvágott az óra, és a fejemben kattogott az idő. Nagyon gyorsan teltek a percek, de nem vettem észre. Nem foglalkoztam vele,pedig vártam, hogy jöjjön. Vártam ,hogy lássam, hogy érezhessem, hogy hozzáérjek. Elfogyott mégegy tea, egy kávé, egy energia, egy kávé, egy tea és magyaráztam a bizonyítványom, hogy a dolgok nem ismétlődnek. Hogy honnan merítettem mégegyet, beáltam csocsozni aztán vártam tovább, miután azt is meguntam, ott volt a kezemben. Az a megoldás, mikor kikapcsol az agyad, mert rákoncentrálsz egy kétkezű dologra, akkor jöhetsz rá leggyorsabban. A ráfordított energia így talán a legkevesebb. Arra jöttem rá, hogy bár még nem történt meg, még nem is értem hozzá, nem is érintettem meg és nem is csináltam semmi hasonlót, én pont ezért, hogy adott a lehetőség, már nem bánom meg,hogy felkeltem.
Mosolyogtam aztán kisétáltam a kisböske felé. Elvonult mellettem az egész kultúrhad, és amíg nem láttam integető arcokat, egészen más irányba igyekeztem. Annyi minden jut az ember eszébe, rengeteget gondolkozik hasztalan dolgokon, ha a ráfordítás a lényeg és nem az eredmény. Magyarázom, talán azért agyalok hülyeségeken, meg nem történten, és megtörténten, hogy lekössem az agyam. Ez is így verzió. Lehet, hogy megoldást keresek. Talán meg kellett volna tenni, talán mégiscsak kellett volna adni egy pofont a szarnak és adni egy pluszjelet a minusznak és cserebogár alapon, mégiscsak felfelé mozdulna az önbecsülés index.
A csarnokban pedig egyedül maradtam a szenyámmal. Felültem pár asztal és szék közé egy valamire való négylábú alátámasztásra és a seggemen néztem az alant hömpölygő diáksereget. Színes ,zsibongó és emellett az összes jelző ami létezik,ráillik erre a sokaságra. Lehet ezután az olyan közegeket fogom keresni, ahol nincsenek emlékek. Ez jutott akkor eszembe és szépen összecsomagoltam a cuccom. Mindent vissza táskába, kabát fel, sál a nyakba, agyvérzést az ereken belülre, arcrarúgási szándékot áll alá. Ketten egy ismeretlennel szépen szétszedtük a kijáratot és így lettem megint szabad a friss levegőn. Értelmetlen történések, furcsamód lassú előadásmódban még inkább unalmasnak hangzanak, mint amik.
