Csakis a lencsétől függ,hogy mit látunk benne, mint egy kristály ami a fényt szórja szerteszét és amerre csak nézünk, más és más kirajzolódásokat látunk. Azt hitte régen,hogy a fény alkot mindent. Hitte,hogy az álom is a fénynek egy formája. Először rávetül egy üres felületre, aztán körvonalazódik, míg végül domború formák összességeként az alvó felismer benne valamit.
Aztán kitárultak a kapuk.
-Itt vagyok.- Hallatszik a közelből. Talán a fák mögül, talán a szélből, vagy a föld alól. Kísértetiesnek hat és borzongást kelt. Lehet valami egyszerre ijesztő, félelmetes és megnyugtató?
Könnyedén kicsúszhatna a kezéből minden. Elég lenne, ha tényleg lehunyná a szemét és minden amit eddig elért, az a kapocs, az a szó, az az üzenet ami valamilyen isteni szerencse folytán elérte őt, most semmivé válna. Ezért figyel, kevés az idejük, rövid az éjszaka és nem is gondolná az ember,hogy egy rémálom is csak azért tűnik hosszúnak, mert alszunk közben. Egy éber álom a valóságban pillanatokat jelent, míg a teremtett realitásban legfeljebb perceket.
Megalkotta a testét és arcán ,mintha megmozdultak volna a ráncok. A mimika összerántotta a bőr alatt az izmokat. Pár pillanat itt, és felébred. Lassan értelmet nyer a kifejezés, levegőt venni. Varázsszóra, talán érintésre mozdul meg a felsőtest, az anyag alatt a bordák mellett, az inak, az izmok dolgozni kezdenek. Képzelt levegő áramlik a képzelt tüdőbe..
Na mit fúj a szél?Hol vannak az árnyak az égből? Tél van vagy nyár, mi az optimális, mi a tökéletes? Rengeteg kérdés merülhet fel akkor, ha már minden elérhető, és a változtatás akármelyik pillanatban, akarattal történik. Az eszközök össze vannak kötve, így az eldöntött dolgok beleépülnek a szőtt szálakba és erősebben fogják össze őket. Mint megannyi szem egy láncingen.
Láncszemek a megtörtént dolgok is. Így a legrémesebb álmok azok lesznek, amik a valós, múltbéli eseményeket dolgozzák fel.
