Pesten esik a hó
Keringve kavarogva
A Dunán a habokra
Lelkük-vesztett romokra
Kivert ablakszemekre
Kékszájú emberekre
Csepelre és a Gyárra
A moccanatlan Várra
Tépett szélű sebeken
Dacoló üzemeken
Aszfaltra száradt véren
Megül halottfehéren
Hordja a szél a földön
Viszi a szél az égen
Pesten esik a hó
Nyílt sebre friss kötésnek
Pest talpig hófehérben
/nem szoktam szeretni az ilyet, de ez most megfogott/
Szokványos furcsaságok közepette az ,amivel eltérünk a valótlantól lehet normális? Vagy csak normális lehet? Olybá tűnik nekem, hogy a meghívás a pokolba mindig retour kedvezménnyel kecsegtet, csak belépve a kapunk közlik az emberrel hogy ugrott a bónusz. De mit tennél, ha kipróbálhatnál büntetlenül minden bűnt? Megtennéd? Gyarlók vagyunk azt hiszem, mindenki belemenne ,hiszen a bűnök nem lennének ,ha nem kellenének annyira a vágyott negatív énünknek.
A sötét oldal gyermekei ,egyre csak elhullottak és mindig győzött a jó. A vásznon legalábbis ezt láthatjuk, általában. De vegyük csak sorra lehetőségeinket, mi tartozik bele szabad akaratunkba?
Kezdjük a finomabbakkal, öngyilkosság. A lehető legnagyobb bűn, amit el tud maga ellen követni egy ember,ha elveszi saját magától a lehetőséget, de mivel kecsegtet? Kielégíthet kíváncsiságot, megtestesíthet feltűnési vágyat és kíváncsiságot.
Egy fokkal gyöngédebb bűn a gyilkosság, mások életét elvenni a főbűnök egyike. De ki nem gondolta már bele magát,olyan pozícióba, melyben mint Isten, az ég, vagy esetleg más nem evilági hatalom korlátlan erejű harcosaként meghozhat ,olyan döntést, hogy elveheti másoktól az élet adta adományt, az életet? Sok krimi író lejegyezte már, a kielégülés egyik legbrutálisabb formája, mikor az áldozat kileheli a lelkét és ezt a saját bőrén érzi az ember.
Finomodjunk még, legyen szó a lopásról. Ki nem akarta még saját javát növelni úgy, hogy másokét csökkentette vele? Ki nem érzett már, kielégíthetetlen vágyat az iránt, ami nem elérhető? Neki sportkocsija van, ő ötös bmw-vel jár, nekem corsa-m van, hol itt az igazság, mikor ő nem jobb ember mint én. Nézz rá, egy önelégült faszarágó!
és végül de nem utolsó sorban, ott van az önrombolás démona, mely a vékony határon bújkál ,öngyilkosság, gyilkosság és lopás között egyaránt. Nem hiszed? Próbáltál már valamilyen tudatmódosító szert? Menekültél már el ebből a világból úgy, hogy közben érzed, lehet hogy nem lesz visszaút és ez nem érdekel? Emberek, akik számítanak rád azt ,akik azt hiszik hogy sokra viszed, bizalmat fektetnek beléd és te rombolod önmagad. Miért? Talán mert gyenge vagy nincs benned elég akarat vagy olybá tűnik rossz csillagzat alatt születtél...Annyi kibúvó van, de ez lopás. Vésd a homlokodra, hogy semmire kellő lettél egy jellemtelen korcs egy senki, aki megcsúszott a lehetőségen ,amit fentről kapott és most úgy csúszik a lejtőn lefelé ,hogy közben önmagával is elhiteti, hogy ez a felfelé tartó ösvény része. De ki vagy te igazából?! Lopás és gyilkosság mert a lejtő végén elégsz és nincs visszaút. Azt mondják sosem késő, de a sosem az mindig egy olyan holnapra utal amit tegnap kellett volna elkezdeni. Magadat taszítod ide és másokat is, te vagy a jó rossz példa. Gyilkos és öngyilkos került kapásból megmérettetésre.
De térjünk vissza az elejére. Szabad akarat. Mit tennél, ha mindezt büntetlenül tehetnéd? Megtennéd? Nem kárhoznál el, a döntés a te kezedben van azt teszel amit akarsz és lenne fölötted valami lehetetlen, abszurd,végtelen brutális hatalom aki szentesítené minden lépésed. Ha nincs aki elítéljen, ki marad ki bírád lehetne? Tán önmagad?!
Ha egyszer már így döntöttél, bírálnád e magad felül? Kijártad az iskolát, többet tapasztaltál, kipróbáltál mindent amit csak lehetett, te vagy a megtestesült tapasztalás, megtennéd e valamelyiket mégegyszer? Átlagember vagy Isten lennél innentől kezdve? Nem káromlás, hiszen az amit tiltanak tőlünk egy olyan tapasztalat, aminek birtokában nem szokás sokáig "élni".
"Mondj egy embert aki végigkúrta magát a tízparancsolaton ,aztán mutasd be az ördögnek és ha ismerik egymást akkor én nyertem a fogadást"
Élj normaszerűen, válaszd az életet, sokasodj meg utódaidban és szeresd Istened úgy mint önmagad!
Ismered azt a viccet? Isten elé kerül három bűnös lélek. A füves, a gyilkos és a gyermekekkel paráználkodó. Azt mondja nekik az Úr! Gyermekeim, mindegyikőtöket bezárom ötezer évre egy szobába és mindegyikőtök magával vihet egy valamit, miután kijöttök onnan mindannyian újra megmérettettek és kiderül,hogy mennybe vagy pokolba valók vagytok e igazán. Azt mondja a füves: Ezer évre elengendő füvet szeretnék magammal vinni. Azt mondja az Úr: Jólvan. Azt mondja a gyilkos: ezer évre elegendő gyilkolni való fehérnépet szeretnék, míg a gyermekekkel paráználkodó ezer évre elegendő kislányt kér. Az úr ezekre is rábólint. Letelik az ezer év és visszatér az úr a szobákhoz. Kijön először a gyilkos és azt mondja az Úrnak: Soha többé nem ölök, elegem lett belőle, meguntam! Jöhet a tisztító tűz! Az úr bólint és mennybe kerül a gyilkos. Odafordul a gyermekekkel paráználkodóhoz. Hátte? Az is rázza a fejés és mondja: Soha többet nem nyúlok fiatal kislányokhoz, soha többé nem paráználkodok velük ,jöhet a tisztító tűz. Az úr erre is rábólint és mondja, hogy a tűz után mennybe kerül ő is. Aztán oda fordul végül, de nem utolsó sorban a füveshez is.Első ránézésre a füves beteges, beesett arccal néz vissza az Úrra és kicsit még rángatózik is mellé. -Hát te füves? - Nem vittem tüzet.
Nincs tanulság.
Havaseső szakad az égből. Zavaros.
Túl sok az enzim, túl sok a hormon amit az agy feldolgozásra továbbít. Valaki, valahol nem tudja, most mit akar.
Igen, talán te vagy az, és akkor az a valahi sincs oly messzire. Talán csak épp eléggé távol. Még látom a fényeket, még hallom ahogy zümmög a gépezet, de már nem tudom meddig.
Elromlott a giroszkóp. Ki tudja már, merre van a fel, és merre le. És melyik a vissza, vagy hogyan az előre!
Kinyitom az ablakom, hozzámérsz. Arcomra még lágyan hullasz, és narancsban tündökölve koronázd a fejem.... de kinyújtott kezembe már nyirkos csapadék tapad.
Visszhangzik a telep a kopogástól.
Én beengedlek! Felszáradsz akkor rajtam és a gőzt amivé fűtöttelek belélegzem. Mostmár bennem keringsz.
Keringhetél.
Ágysarki filozófia. A fele üres, de csak kóbor huzat libben be a függönyön. Az is csak futólag ölel. Hallom, most sikítasz belül. Ma az idő veled jár odakinn. Nincsenek titkok.
Nyugodj hát. Álmomban tisztán havazik. És kitudja. Tán mire reggel felébredünk, az eső is felszárad.
Teljesen.
O Daphne! Minden vadak legvadabbika, minden őzek legkarcsúbbja... minden bolondok főbolondja.
Hát így elvenné a szerelem csillogó szemeid mögül a fényt, hogy majdan előlről vakítson vele tiszta erőből?
Hát nem látod é, hiába pata és agancs, pendül már a húr, rajta a végzetes vessző, mi ponttá zsugorul mikor szívedbe vájódik.
/Mert nem láttad szép vad, csak a hegy csúcsát, mit Apollo nyila tükrözött - nem volt más, csupán magad ép elméje... elmédnek fénye, lelked őrültsége.(szíved üdvössége)/
Meg akartam törni a kört. Pár napja jöttem rá,hogy muszáj valahogy. Több szinten mozognak ezek a hasonlóságok. Úgy képzelem mint egy szitát ami több millió apró karikából épül fel. Alapterülete kör átmérője ismeretlen és egy apró pont mozog az ívén. Mint egy elképzelt vízió vagy egy álomkép. Az a pötty mozog, és rögzíti a tapasztalait. Ha úgy tetszik a rezgéseket nézi, számolja, jegyzeteli. Felmér mindent amivel érintkezik. Aztán ahogy halad tovább a pont, előbb utóbb rájön, hogy megint ugyanott van. Idővel nem írható le, csak tapasztalattal mérhető. Hiszen az idő a múltban áll, a jelenben szalad, a jövőben pedig olyan gyors, hogy nem lehet leírni. Ezért az átlátszó semmiben az a pont nem látja a következőt, a repedéseket amiket át kell lépnie, meg kell tennie. Ezért újra és újra megteszi ugyanazokat a lépéseket. Talán azért mert bízik benne, talán azért, mert jobban be akarja vésni a megtörténtet. Talán más miatt. Minden repedés, minden változás a kör ívén, ezen a pályán először, messziről apróságnak tűnik. Aztán ha rásuhan, keresztül akar rajta menni, haladni hirtelen mintha óriás láncolata lenne egy szakasznak, amit nem lehet pillanatok alatt megtenni. Órák, napok, években már mérhető időszakot lehet eltölteni az ilyen struktúrált semmikben, míg a tovább lépés adott.
Valaki tovább akar menni, ismerni akar, valaki nyugvópontot keres. Minden ember...bocsánat, pont mást keres. A lényeg a beleképzelés.
/lehet lesz kép is/
Addig jó ,amíg van kitől és van aki meg tud bocsájtani.
Vannak értelmetlen dolgok, szétcsúszott gondolatmenetek és vannak értelmesek ,amivel foglalkozni kell. Viszont relatív, kinek mi a fontos. Így az értelmetlen, a szétcsúszott és az értelmes is fölösleges szavakká válnak. Nincs értelme róla beszélni, elemezni azt, hogy milyen téma jó például, ha egy beszélgetést akarunk kezdeni, fenntartani, zárni. A lényeg ,hogy legyen miről beszélni. Tehát ebből a szempontból, ha ezt vesszük alapnak, tényleg jó téma lehet például embereket elemezni. Viszont, ha ezt fűzöm tovább és már úgy-ahogy bebizonyítottam,hogy beszélgetésekkel, dolgokkal kapcsolatban teljesen fölösleges jelzőknél megragadni, boncolgatni akkor van e értelme egy embert vesézni?
Maga a beszélgetés, a beszéd, a szavak, a betűk és a földig lebutított kétkezű kommunikáció mind az embertől származik és őt jellemzi. Minél több nyelven tudsz megszólalni, annál több emberrel tudod megértetni magad. A nyelv, most legyen értendő az egy nép által beszélt nyelven belül előforduló nyelvjárásokra. Ha jobban belegondolunk logikus, nem kell hozzá diploma,hogy az ember tudja ,sohasem volt elég a közös nyelv. (példa1: Mexikói cserediák találkozik egy szép magyar lánnyal és teszem azt, a lány nem beszél angolul, csak németül, a cserediák pedig csak a saját nyelvén meg angolul. Nincs közös nyelv, mégis ha végignéz a leányzón, jól végignéz rajta, és eldönti, hogy ő most akár esik akár fúj, meg fogja érteni a lányt. A lány mondjuk, kér egy cigit...De ez már a kommunikáció alapja) (Pl2: Két magyar nyelvű találkozik, egy kopasz és egy familiárisan hiperpigmentált. Ezt szerintem nem kell magyarázni. )
Tehát, két dolgot levezettem. A sikerességével kapcsolatban vannak kétségeim,de az már valószínűleg tiszta, hogy amennyiben a beszélgetés témája mindegy és ezért fölösleges boncolni ha maga a kommunikáció fenntartása a lényeg, akkor ebből adódóan, mivel az embertől származik, az ember jegyei vannak rajta. Ezért az embert és azt amit beszél fölösleges elemezni. Itt már kezd kilógni a ló lába, de azért felteszem a kérdést..
Van két alany. A átlagos értelemben vett, életterületeken megfigyelhető érzéketlenség figyelhető meg rajtuk. Tehát, az egyszerű megfogalmazás az, hogy ők két nagyon rossz ember. Viszont van egy alapvető különbség közöttük, amire a kérdés alapszik majd.
Az első alany, átgondoltam cselekszik. Az a róka típus, aki a dolgok mögé lát, és a tetteit magyarázattal teszi. Csinál egy átlag szemmel nézve negatív dolgot és már az előtt ,hogy megtenné tudja, hogy ez rossz. Nem fogok küzdeni azzal, hogy megmagyarázzam mi a rossz és mi a jó. Személyes véleményem szerint, ez most lényegtelen, mindenkinek van fantáziája, eltudja képzelni.
A második alany pedig, ugyanúgy cselekszik mint az első alany, de azzal a különbséggel ,hogy ő nincs tudatában annak, hogy amit tesz az rossz. Reflexszerűen cselekszik, lényeglátón és úgy ,hogy a saját érdekei vannak a középpontban.
A kérdés elég egyszerű. Egy kacsacsőrt kellene kirakni az első és a második alany között.
Melyik a rosszabb?
Az átgondoltan vagy a reflexből cselekvő?
Egy sétával indult, mint minden nap. Reggeli testedzés lett, mert korábban indult. Elnéztem először az órát. Óra hétre beértem, beültem és néztem ki a fejemből. Aztán a jegyzeteimet olvastam. Nem történik semmi. Ha jól emlékszem csöpögött az eső és rámnéztek a pultmögül, valamit majdnem levertem. Aztán ittam a teám. Érdekes,hogy hiába több az idő, amivel gazdálkodhatnék, hiába van ott a lehetőség, hogy még több szabadságot csináljak az amúgy is nevetségesen sokból, mégsem élek vele. Elnéztem az órám, és korán értem be. Forró volt a teám és égette a kezem ,de nem engedtem el. Így szokott lenni, mindig így. Kerestem kibúvót, de végül mégis elindultam, tovább mentem és beültem a első órámra. Teltek a lapok, az idő is mozdult, de lassabban mint gondoltam. Megint elnéztem az órám, talán ma reggel harmadszorra, de emiatt, tudattalanul és furán mégis éltem a szabadságommal. Hogy minek keltem fel ma, hogy miért történnek ezek a dolgok? Mindenhol ott vannak az összefüggések, és ha gondolkozom rajta megtalálom őket. Aztán azon agyalok, hogy mi értelme volt az egésznek. Miért emésztem magam rajta, miért teszek fel kérdéseket, miért nem tudok pont úgy hozzáállni a teámhoz, mintha nem lenne forró? Az lenne a legegyszerűbb, úgy közel ülni a tűzhöz, hogy nagykabátban, kesztyűben, takaróval sapkában. Hiába izzadok, hiába van melegem, nem veszem le. Legyen csak kibaszott forró, engem nem érdekel, nem vetkőzöm le, mert még a végén megéget. Visszatérő kérdések, őket boncolgatom egyfolytában, köztük a kedvencemet, a kör elméletemet.
Most le is írom, hogy szerintem azon felül, hogy mindennek oka van, minden úgy történik, hogy az eleje és a vége egy pontban van. Ahonnan elindul, oda ér vissza. Tehát, ha veszünk egy vonalat, amin ott van a pontom, és el is indulunk rajta, előbb utóbb azt vesszük észre, hogy viszsaértünk. Nem, az nem egy újabb pont,az még mindig az, maximum más a színe, vagy máshogy nézzük. Azt mondják, hogy az ember nem esik bele újra ugyanabba a hibába. Azt is mondják, hogy a legtöbb ember beleesik a saját hibájába, újra és újra, és addig amíg meg nem hal ezt teszi, mondván talán, így izgalmas. Ami megtörténik egyszer, megtörténik mégegyszer. Ezért az a legjobb, ha elkerüljük az egyszert. Azért gondolkozom ezen az elméletemen mostanában nagyon sokat, mert esélyt látok rá,hogy megboruljon. Mégegy esély az elmÉletnek.
Aztán vártam tovább, átvágott az óra, és a fejemben kattogott az idő. Nagyon gyorsan teltek a percek, de nem vettem észre. Nem foglalkoztam vele,pedig vártam, hogy jöjjön. Vártam ,hogy lássam, hogy érezhessem, hogy hozzáérjek. Elfogyott mégegy tea, egy kávé, egy energia, egy kávé, egy tea és magyaráztam a bizonyítványom, hogy a dolgok nem ismétlődnek. Hogy honnan merítettem mégegyet, beáltam csocsozni aztán vártam tovább, miután azt is meguntam, ott volt a kezemben. Az a megoldás, mikor kikapcsol az agyad, mert rákoncentrálsz egy kétkezű dologra, akkor jöhetsz rá leggyorsabban. A ráfordított energia így talán a legkevesebb. Arra jöttem rá, hogy bár még nem történt meg, még nem is értem hozzá, nem is érintettem meg és nem is csináltam semmi hasonlót, én pont ezért, hogy adott a lehetőség, már nem bánom meg,hogy felkeltem.
Mosolyogtam aztán kisétáltam a kisböske felé. Elvonult mellettem az egész kultúrhad, és amíg nem láttam integető arcokat, egészen más irányba igyekeztem. Annyi minden jut az ember eszébe, rengeteget gondolkozik hasztalan dolgokon, ha a ráfordítás a lényeg és nem az eredmény. Magyarázom, talán azért agyalok hülyeségeken, meg nem történten, és megtörténten, hogy lekössem az agyam. Ez is így verzió. Lehet, hogy megoldást keresek. Talán meg kellett volna tenni, talán mégiscsak kellett volna adni egy pofont a szarnak és adni egy pluszjelet a minusznak és cserebogár alapon, mégiscsak felfelé mozdulna az önbecsülés index.
A csarnokban pedig egyedül maradtam a szenyámmal. Felültem pár asztal és szék közé egy valamire való négylábú alátámasztásra és a seggemen néztem az alant hömpölygő diáksereget. Színes ,zsibongó és emellett az összes jelző ami létezik,ráillik erre a sokaságra. Lehet ezután az olyan közegeket fogom keresni, ahol nincsenek emlékek. Ez jutott akkor eszembe és szépen összecsomagoltam a cuccom. Mindent vissza táskába, kabát fel, sál a nyakba, agyvérzést az ereken belülre, arcrarúgási szándékot áll alá. Ketten egy ismeretlennel szépen szétszedtük a kijáratot és így lettem megint szabad a friss levegőn. Értelmetlen történések, furcsamód lassú előadásmódban még inkább unalmasnak hangzanak, mint amik.
Csak azt nem értem, miért mindent most kell...A parkban a járdát megcsinálni, a falat bevakolni, a virágokat elültetni, itt volt a nyár, de nem, neketek pont most 3 nappal a nagy ünnepély előtt kell. Komolyan, meg sem lepődöm, hisz ez Mo. Csak akkor ne hangoztassuk, hogy ez az iskola mennyiben más, mint a többi, kilóg a sorból. Aztán ugyan hogy, meg milyen sorból? Kajak jó, hogy fenyegetőzünk, hogy, ha nem jössz el, ez meg az lesz...Ennyire nem bízol a saját nevelésedben? Hisz mindig az itteni nagy öntudatot hirdeted. Talán mégis félsz, hogy a nevelőmunkád rendszerébe valahol porszem csúszhatott?! Igen. Joggal. Nézzél meg minket, de az is elég, ha csak engem.
Én vagyok a verejték a csempén, én lennék a fűszálon táncoló harmat ,ha nappal váltja a hajnalt és lenyugszik reggel velem a Hold, mert elmúlt az éjszaka. Én vagyok a melegben a testen a fáradt érintés, én vagyok a férfién az izzadt csepp, karcsú szálon lefelé futó csillogó ében a nőén.
Ha engem is ugyanaz teremtett ,mint téged akkor ki vagyok?
Esőköpenyén átszakad az eső. Nem lehet tudni, hogy megizzadt e, nem érzi már, hogy a saját izzadt testében ázik vagy az ég könnyeitől. Eszetlenül szaladt idefelé, most pedig fő a saját levében. Nem kaphatja el senki, de akit ő üldöz az mindig elillan előle. Ok és okozat. Egymásba futnak a szálak és az összefüggések egymást magyarázzák. Folyamatosan jár az agya, kattog. De ami lényegesebb, elérte a felismerés. Amíg rohan a valaki után, nincs veszélyben, soha nem kaphatják el.
Lassan túl esek minden eseten és én is mindenes leszek. Voltam szeretett, szerető, szerelmes, szívszerelő vagy szerves ágylepedő. Zsebkendőnek használni egy nőt, különböző váladékaink felitatására. Nem éppen szerethető, de ez van. Mindenkinek megvan rá a maga oka, nekem is megvolt. Nem tudom mi, nem is érdekel de most lettem a szereplőből rendező.. vagy épp fordítva? Főszerepet kaptam a saját filmemben. Dejó... majd meghalok a végén, az tök eredeti, csak rá kell jönnöm még hogyan. Na meg a többieket is kikéne nyírni akkor. Tényleg, milyen lehet egy film aminek a végén mindenki meghal? Biztos sokan emlegetnék majd. Tizenévesek pörögnének rajta napokig, elszívnának egy spanglit, hogy jobban beleméjüljenek, és fiatal éveiket sirató filozófuslelkek gondolnák tovább a történetet vagy próbálnák megefejteni a rendezőt. Terelve a figyelmet az életről amiben nekik egy irodalomtanári poszt jutott és ezért még mindíg gyerekek. Művelt gyerekek.
Feldobott, elkapott, feldobtam, lekaptam. Velem ne játszadozzon senki. Lekapok, kikapok, ki kopog? Te vagy az édes? Persze, csak téged... örökkön örökké. Én is, csak várj, elrakom ezt a szelet papírt
Csakis a lencsétől függ,hogy mit látunk benne, mint egy kristály ami a fényt szórja szerteszét és amerre csak nézünk, más és más kirajzolódásokat látunk. Azt hitte régen,hogy a fény alkot mindent. Hitte,hogy az álom is a fénynek egy formája. Először rávetül egy üres felületre, aztán körvonalazódik, míg végül domború formák összességeként az alvó felismer benne valamit.
Aztán kitárultak a kapuk.
-Itt vagyok.- Hallatszik a közelből. Talán a fák mögül, talán a szélből, vagy a föld alól. Kísértetiesnek hat és borzongást kelt. Lehet valami egyszerre ijesztő, félelmetes és megnyugtató?
Könnyedén kicsúszhatna a kezéből minden. Elég lenne, ha tényleg lehunyná a szemét és minden amit eddig elért, az a kapocs, az a szó, az az üzenet ami valamilyen isteni szerencse folytán elérte őt, most semmivé válna. Ezért figyel, kevés az idejük, rövid az éjszaka és nem is gondolná az ember,hogy egy rémálom is csak azért tűnik hosszúnak, mert alszunk közben. Egy éber álom a valóságban pillanatokat jelent, míg a teremtett realitásban legfeljebb perceket.
Megalkotta a testét és arcán ,mintha megmozdultak volna a ráncok. A mimika összerántotta a bőr alatt az izmokat. Pár pillanat itt, és felébred. Lassan értelmet nyer a kifejezés, levegőt venni. Varázsszóra, talán érintésre mozdul meg a felsőtest, az anyag alatt a bordák mellett, az inak, az izmok dolgozni kezdenek. Képzelt levegő áramlik a képzelt tüdőbe..
Na mit fúj a szél?Hol vannak az árnyak az égből? Tél van vagy nyár, mi az optimális, mi a tökéletes? Rengeteg kérdés merülhet fel akkor, ha már minden elérhető, és a változtatás akármelyik pillanatban, akarattal történik. Az eszközök össze vannak kötve, így az eldöntött dolgok beleépülnek a szőtt szálakba és erősebben fogják össze őket. Mint megannyi szem egy láncingen.
Láncszemek a megtörtént dolgok is. Így a legrémesebb álmok azok lesznek, amik a valós, múltbéli eseményeket dolgozzák fel.
Megnyakkantod a bort a hűtőből és egyből jobb az este. Nem fázol, mint mások, mert ugye jön egy kis hideg és mindeki nyávog. Dübörögtetem a zenét, de a gondolataim hangosabban kiabálnak kifele, mint amit a gain elbír. Ma olvastam Karinthyt, igen fura volt. A sztori annyi a novellában, hogy az író 26 évesen találkozik, 17-18 éves énjével és beszélget vele. Képzeljétek el. Most ide jönne elém a 14 éves énem és elmesélném neki mivé lettem. Biztos oltana, hogy ilyet nem szabad, ne élj így, ezt miért tetted. Vagy fordítva?
Több képzett valóságos sík között táncol egy láng. Egy apróság, ami ébren tartja a kereső érzékeit úgy ,hogy az közben alszik. Így képzelte el az alvó állapotban történő álom közi lassított állapotot, amikor tudata mélyebb régiókban keres új utakat. Mindig így volt, már a kezdetekkor érzi ezt az aki rendeltetésszerű használatára, az álmok apró módosítására született. Mert mi az álom, ha nem eszköz?
Sivár pusztaságon indul meg hirtelen az élet, a köz, az érzet az a metafora ,ami iránymutató volt most már egy és ugyanaz. A tér lassan kitárul és a szemek felfogják a tekintett világ csodáját, a kérdéssel teremtés erejét. Így lett vízióból egy többszörösen megfogható síkká. Egy ilyen helyen, csak a fantázia szabhatja meg a határt.
Fák bújnak elő, fűvel lesz pillanatok alatt beborítva a terület. Dombok között néhol patakok baktatnak ide, oda keresve a lejtősebb, könnyebb irányt. Így született meg.
Lassan körvonalazódik a test is. A fűben fekszik, mintha álmodna. Saját világát teremtette meg, és most egy már létező formulát felhasználva, létezőből merít. Felépíti a testét. Kopott ruházata jelenik meg, materializálódik mindene egyenként a véletlenszerűség sorrendjében...
-Találj meg...
Válasz érkezett a szélben, hát eljött az idő...
Hosszú napok voltak, amíg utazva kerülte az utakat ,mások kijárt ösvényeit. A kopogást, azt a városias jellemzőt ,ami csak a természetben hagyta nyugodni, mostanra már teljesen maga mögött hagyta úgy, mint magát a civilizációt. Nincsen zaj, nincsen hangja az időnek sem a fák között és hiába kúszik vasfogán előre ,mint valami mocskos,csúszómászó a teremtés derekán, mintha a természet maga nyomná a föld alá, csöndességre kárhoztatva.
Már közelít a város, egyre nagyobb a zsibongás, nemsokára elhagyja a nyugalom, és kilép a következő valóságba. Valamibe, ami már többet,mást nyújt mint régen.
A levelet most nem holló hozta vagy más túlragzottan tollashátú élőlény. Inkább úgy jött ,mint egy álom. Az első. Csak egy gyenge érzet, felületes része egy nagyobb egésznek.
Kinyílt a szem és mintha éjszakai rémek futottak volna szerteszét, úgy rebbent félre a sötétség. Hirtelen belátta az egész szobát. Az ágy végét amin feküdt, aztán a kis asztalt a rajta hagyott holmik derengő foltjaival. A szekrény olybá tűnt mint valami robosztus alkotmány, mi elszívni volt hivatott az ablaktábla réséből,mint egyetlen fényforrásból származó fénysugarakat. Virradt.
Kibontott ágyán feküdt már órák óta. Tetten érte egy álmát, végre sikerült elcsípnie valami használható információt. Ezzel kelt, a tudattal,hogy történt valami. Viszont, ahogy rágódott rajta, úgy tűnt a semmibe. Úgy lett szerteszét szórt apró üvegyszilánk az egész, ami maga is csak része egy felismerhetetlenül hatalmas egésznek. A darabkákat össze kell raknia, de nem haladt semmit. Nyitott szemmel fekszik és ami maradt, az csak egy szó. Édeskevés, de ez legalább értelmezhető...
"Megérkeztem"
"Inkább csalódok, ha kell, naponta százszor is, minthogy állandóan bizalmatlan legyek mindenkivel, és az életet pokolnak tartsam, amelyben szörnyetegek élnek... Szeretek élni! És inkább legyen az életem örömteli, néha csalódással, mint elejétől végig boldogtalan, de csalódások nélkül!" Müller Péter
Megadta neki az élet, hogy a halála után elismerjék. Kába a fejem, ragadok a szeptemberi fülledtségtől, akarom a nyarat, de lehet inkább a telet, hozzá akarok bújni, de most nincs itt és még 24 óra amíg látom, tanulni kéne, de nincs miért, ahogy le tudom másolni a leckét, úgy engem is le lehet, hisz egyszerű vagyok, ha utánozni vágysz hát tedd meg, csak ne csodálkozz, ha a következő sarkon kiröhögnek. Mást utánozni, olyan mint Photosoppal mintát venni a kép egyik szegletéből és a egy ecsettel a kívánt részt kitölteni. Amúgy most is ezt teszem, egy új headert színezek. Jó mi?! Egy új blog, új fejlécét, csak azt nem tudom miért, elégé ide zagyválnom, minek még egy felület?! Jut eszmbe fejléc. Ha egy léccel fejbevernél, most állítom nem fájna. Eléggé fáj nekem ez a lét most, hogy minden emo fost ír ki msnre. Így meghalok úgy meghalok, két perc múlva meg szeri, meg hiányzol. Áááá, 14 éves és meg akar halni. Jó mi?! Hehe, ez az új szövegem mára, jajj képzeljétek vereset írtam bilológián, de nem a kerszteosztodósáról, vagy mifaszról, a tanár erről zagyvált úgy emlékszem. Hanem ilyen ballagásra illő 8 évet összefogalaló. Majd bepötyögöm talán egyszer ide is. Angol órán meg egy osztrák településről olvastunk, aminek a neve az, hogy Fucking, és ez szúrja a brittek szemét és rontja a hely imázsát, hisz taszítja a túristákat. De nem baj, ha lenne itt egy magyar falu Baszás névvel fémjelezve, az kajakra nem szúrna szemet sehol. Na mostanra ennyit, megyek aludni, úgy érzem a Bivalybasznádi szakmunkásképző bútorfényező szakának diákjai értelmesebbek, mint én.
Eldobott csikkeket követett egy úton. Nem volt eleje, nem volt vége. Csak egyenesen, néha kanyarogva, néha fel, olykor le izgalommentesen. Olyan érzés volt, mintha ő dobta volna el magának. Saját magát keresné talán az út végén? De ha nincsen vége akkor miért megy? Folyton keres valamit amit nem találhat meg. Ez is csak egy impresszió volt az előző gondolatok láncolatából kifolyólag. Semmi több.
Homályos, fás rengeteg övezte az utat. Nem volt semmi zaklatottság esetleg valami fáradt feszültség aludt néha egy-egy kő alatt ,mikre ha rálépett nyikorogva süllyedtek bele valamibe. Eszébe jutott az is,hogy olyan ez az út, mintha az agyába vájták volna. Körben minden olyan, laza, puha, süppedős. Mintha a fizikai tekervényeken vagy valami fehér és szürke árnyalatos kocsonyás anyagon vezetne ez a kő út. Kőre hasonlított, márványra, néha bazaltra. De ez csak hasonlóság és szemmel láthatólag bőven elég ahhoz, hogy megnyugtassa vele magát, magában, hogy legalább jó helyen jár.
Egyre mélyebbre fog jutni és minél sötétebb körülette a homály annál tudattalanabb lesz a táj, annál zordabb. Valami kalapot kellene keresnie, aztán ha megvan alá fog bele ereszkedni. Egy cilindert látott maga előtt, ha lelki szemei elé idézte a mesét a lánnyal.A történetet már régen átírták, ő is megtette. A sárga köves úton sem az sétál már, mint ahogy egykor kitalálták. A szereplők is változtak, minden úgy lett testreszabva, ahogy egy igazi rémmesében szokás ,amiben a szereplők meghalnak.
Feketék voltak a fák és úgy tűnt ,mintha az ágak őt néznék. Egy rohadó tapétaként fogta fel az egészet, egy illúzióként ami azért van,hogy megóvja őt saját magától. Persze, a válsz odaát van a tapéta mögött. De nem érdekli. Fontosabb most az a cilinder az út végén. Az a célnak kitűzőtt átjáró, ami majd szépen kiengedi a szellemet a palackból. Egy hangos pukkanással elszáll majd innen, aztán fulladni fog. Mint minden hasonlóan rémes séta után...
Bizony, jó dolog ezt megtapasztalni. Főleg, egy hűvöskés szeptemberi estén, egy kabrióban, monoton, dübörgő zene és barátok társaságában. Friss jogosítvány, sok lóerő és bizonyítani vágyás, ez minden ami kell hozzá. Mindegy, hogy utas vagy, vagy épp te vezetsz, de ha sikerül elkapnod egy-egy pillanatot, amikor tényleg kilógsz a világból, akkor átértékelődik benned a kocsikázás. Onnantól kezdve nem közlekedési eszközként, hanem valami földönkívüli dologként tekintesz rá. Talán épp úgy, ahogy tetted 13-14 éves az alkohollal, hisz az első bódult percek varázsa hamar elragadott. Csak itt épp nem vagy ittas, bár a benned termelődött adrenalin és boldogsághoromon -bizton állítom- képes ilyen hatást nyújtani. Hídra fel, hídról le, alagútba be, alagútból ki, sávokon, lámpákon át, lámpák alatt, járdák mellett, bárhol is légy kicsit furcsán érzed magad. Hiába jártál ott már megannyiszor biciklivel vagy épp gyalog és hiába ismerős a környezet, a 100 fölé lógó mutató mindezt ismeretlenné teszi. Imponál, hogy a lámpánál kinézik alólad a kocsit és te csak kajánul vigyorogsz, mert balkáni éned nem tudod levetkezni, hogy bizony errefelé az autó presztízs. Mikor ez az álom, hirtelen szertefoszlik, fura mód, kiszállva az autóból nem változik meg semmi. Nem remeg a lábad, nem sírsz, hogy vége, nem örülsz, hogy vége. Egykedvűen baktatsz tovább, de később egy ritmusos szám hallattán felelevendik benned az emlék és újra száguldani vágysz.
-...továbbá, a sárga játékautót, felajánlanám valaki egészen másnak. Nem akarom,hogy barátom legyen aki megkapja. Egyszerűen nem szeretném a tudatot,hogy egy jó barátom játszik vele, amíg én halott vagyok...
Nagyon távolinak tűnnek a hangok. Bent csengenek, lent és visszaverik a falak. Kicsit mintha fájna. Az érzetet kezdte el boncolgatni, emlékszik rá. Pár pillanattal ezelőtt még egészen egyszerűnek tűnt. Az lett a vége,hogy belesajdult. Olyan érzés, mintha belülről szét akarná valami feszíteni a koponyáját és mintha az összes varrat egyszerre kezdene el távolodni a csonttól. A "mi történik velem?" kérdés azonban képtelen előtérbe kerülni. Kérdéseket boncolgatni, válaszokat keresni csak akkor érdemes ,ha valami féle megnyugvással tölt el a megoldás, a válasz. Itt most nincs semmi hasonló. Tovább zuhanna, folytatná az esést és kabcaként végezné egy pokoli gödör mélyén,szétzúzva. Elképzelte.
Kirázta a hideg. Tehát még működik, tehát még van bőre. Végigjáratja gyorsan teste minden pontját belső tekintetével és hirtelen rájön. Kívülről lát mindent...
-...Olyan szar érzés lenne. Nem tudnám elviselni, hogy az a játék, ugyanolyan örömet, vagy esetleg nagyobbat, szebbet okoz neki, mint nekem okozott. Kiábrándító lenne...Nem, tényleg nem tudnám elviselni. Inkább mégse adjuk oda senkinek. Dobjuk ki.
Sziasztok, én lennék itt a zöldfülű, akit meghívtak a csapatba...Ezúton köszönöm ezt, igyekszem megfeleleni az alternatíváknak, kezdem is egy friss sztorival.
Péntek este, jó végzős létére mentem, hogy találkozzak a barátnőmmel. A börtön oldalánál egy vakítóan fehér alakra lettem figyelmes, közelebb érve láttam, hogy ő bezony egy kissebbségi, magát pénzért áruló hölgyemény. Na ezzel nem is lett volna baj, ilyet láttam, hisz 8 éve errefele rovom az utcákat, csak, hogy a bula leszolított! De nem akárhogy, hogy szia, mit jársz erre fele, áh, dehogy. Kerek perec: Szexelünk? Na hát, ha már egyszer ilyet kérdeznek csak nem gondolod, hogy úgy továbbállok. Mondom mennyiért? Azt mondja 5. Úh, kicsit sok...3? Oké. Szopással? Nem bírtam tovább az arcomra fagyasztani a mosolyt, így kajánul vigyorogva kinyögöm, jaj van ám barátnőm most hozzá megyek. Erre az örömlányocska kicsit durcázva elfordult tőlem. Na nem ám, hogy majd én ezt ennyiben hagyom! Tovább kérdezősködtem. Hány éves vagy? 20. Hát tudjátok, az a bürke úgy volt 20, ahogy a diszkókban ellenőrzik a korhatárt.
A lámpa fényében narancssárgán csillogott a szemében az elszalasztott kamaszkor képzete: hogy bizony, most ő is ülhetne egy bárban a barátnőivel, sztorizgathatna egy kóla mellett. Persze következő kérdésemre, hogy suliba jársz, nem is vártam más választ, mint azt, hogy nem. Na jó érted, ezzel még nem is lenne baj, de az, hogy neki ez jobban fekszik, mert jobban kijön belőle, azt kétlem.
Miután a nyáron nem sikerült egy 13 éves emo csajt meggyőznöm az érfelvágás hülyeség voltáról, így őt már meg sem próbáltam úgy mond "más irányba terelni" egy sziával elváltunk és míg vártam a barátosném buszára elgondolkodtam.
Milyen világ az, ahol a kurva szolít le téged, hogy ugyan dugjunk már. Mint ma megtudtam erre felé ez dívik, ugyanis az egyik komámat is leszólították már, ugyan nem így, hisz ott a kérsz egy szopást? kérdés volt a beszéd indító- és záró mondat egyben. Ha ezt valaki meséli, nem mondom, hogy nem hiszem el, én kinézem ebből a világból. Sőt, azt sem mondom, hogy rossz szemmel nézem, csak azért mégis. Nem volt olyan rég, hogy 15 voltam és én akkor nem láttam ennyire züllöttnek a korosztályom. Eltelt három év és valóban ennyire megváltozott volna minden? Nyugtassatok már meg, hogy lesz ez még így se.
Este 11, Ikarus az ifjúság körúton. A hajam még mindíg bírja. Fél 12 180al a főúton..... a hajam már égnek állXD.
Gázfröccs index, kihúz, kormány vissza - A JÓÓÓ KURVA ANYÁDAT TE GECIIIIIII!!!. Visszavált, padló és 4 középsóujj lendül. Asszem:)
Najó... elkezdem újból. 7 ember... 180km/h.... 9 cigi.... 6 láda sör.... 5l pálinka... 2 üveg unicum... egy rekesz energia...
Két napjuk van, hogy lpusztítsák és túléljék, valyon sikerülhet e nekik? Igen... sikerült... Részletekért keressék fel weboldalunkat, vafgy érdeklódjenek az információn. Elérhetőségeink jelenleg szabadságon vannak. Őszi szünet:) CSáéáááá
"Én vagyok a tovább, én vagy az új lehetőség." Ezt hallotta és a hangra amin szólt nem ismert rá. Rekettes szinte kínlódó hangja még neki is rosszul esett. "Nem akarom kinyitni többet, megint fájna.Érted?" Csönd fogadta, eltűnt a kéz a válláról és az idő ami őket körülölelte melengetni kezdte a hátát. Messziről hallotta még a szavakat, az ő szavát.
"A létminimum nem élet. Haldokolj csak tovább ,ha ezt szeretnéd. Én itt leszek."
